Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

A VÁDLOTT MEGSZÓLAL

Nem érte utol szálló vágyunk a való. Sem hon. Sem sehol. Mi elsuhantunk a jövőbe, s amaz meghátrált valahol. (Győry Dezső) A mi hídszerepünk egy élettel vállalt valóság volt: az európai magatartás dunatáji példája. Nekünk egyformán fájt minden magyar vagy cseh nemzetbűn, és egyformán tudtunk örülni mindkettő igéző európai megnyilvánulásainak. Mi lettünk a hídplatform, mely elvállal minden terhet mind az egyik, mind a másik oldal felé. Velünk és rajtunk át könnyebb és szebb lett az út mindkét oldali közlekedés számára. Emberség - korrektúra mindkét oldal felé: ez és ennyi legigazabb kisebbségi hivatásunk. A fasizmus barbár áradata elsodorta hidainkat, de a magyar író makacs kitartással monologizált értelmükről: „Mert a hidak összekötnek valamit, s az emberi lélek legmélyebb szándéka — higgyük ezt ma is — a kohézió. Mindaz, ami szenvedély ma a világban, elmúlik egyszer. De a híd, mely ez években épült, megmarad. Ezt így kell hinni, s csak ez számít." (Márai Sándor, Magyar Hírlap 1942. VII. 1.) És a szlovenszkói magyar író a vérfertőzés éveiben tovább épített a hídon, mert: „Makacs ez a szellem. Nem tágít a megegyezés törvényei mellől akkor sem, ha két oldalról támadják is érte." (Esti Újság 1939. V. 26. ,, . . . Az Isten is közvetítésre, nemzetek közti kiegyenlítésre . . . más nyelv és kultúra, lelkiség és alkat megértésére teremtett nyugati polgároknak a régi városok bástyái közé... Tolmácsoknak születtünk. Hálátlan szerep, mert a tolmács az álláspontok és igazságok ütköző pontján áll, s kicsit mindkét fél igazságát respektálja. És ki mondana le a közvetítés örökké fontos veszélyének férfivállalásáról?" (Peéry: Perem-magyarok) 407