Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja

csolatban tette. A sematizmus mind eszmei — tehát tartalmi —, mind minőségi — tehát formai — változatában költészetkompromittáló könnyítés és emberrontó veszély. A sematizmus végső fokon a költészet amoralitása; valami, amit feltétlenül ki kell vetnie önmagából. A regényíró témája tárgyaként kezelheti a sematizmust, a drámaíró az ember és a sematizmus összeütközését konfliktussá realizálhatja, a költő azonban csak legsajátosabb kísértőjeként kezelheti; Apage, Satanas! El veled, ördög! A sematizmus a költő legszemélyesebb ügye: veszély, ellenség minden változatában, akár mint elsődleges lelkesültség és kritikátlan jóhiszeműség, akár mint kiforratlanság, bizonytalanság eredménye. De lehet ennél több és jóvátehetetlenebb: alkalmazkodás, opportunizmus, szervilizmus kiváltója, csakúgy, mint a megalkuvásé. A közhely és frázis felelőtlenséget erősít, a felületesség közönyt és hazugságot könnyít, és kiszolgálást, prostitúciót szentesít. A sematizmus a költészet vakvágányra futtatása! Elzüllesz'.ése, elsorvasztása, elsorvadása, halála! Elsőnek tehát általában a költészet és sematizmus viszonyáról kell szólnunk. E viszonylat lehetetlenségéről, mert költészet és sematizmus egymást kizáró fogalmak. A feladat tegnap, ma és holnap egyforma: a költészet köréből ki kell rekeszteni, ki kell zárni a sematizmus minden formáját. De hogyan? 1919-ben, amikor a Magyar Tanácsköztársaság egyetemi katedrát biztosított Babits Mihálynak, a költő egy szemeszteren át Az irodalom elmélete címen tartotta meg előadásait. Hallgatója voltam. És nemcsak én, nemcsak mi, tanítványai, a magyar szakosok, de egész Budapest irodalmi értelmisége. A nagy Xl-es tanteremben és az ablakdeszkákon, a lépcsőkön, az ajtóban és kint a folyosón százan és százan ültek, álltak, szorongtak, hallgattak és jegyeztek. Oly nagy volt a tolongás, hogy a végén már csak indexes igazolással lehetett bejutni. Ha ma visszagondolok e feledhetetlen órákra, mintegy összegezőn egyetlenegy mondat visszhangja cseng és éled bennem: A k ö 1tő, a nagy magányos. Akinek füle van a hallásra, az Babits axiómájából 319