Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Stószi jegyzetek

Gyula; Ady „poéta adminisztrátora", hűségese, mindenese, magyarázója, sugallója, propagátora. Földessy halála az Ady-probléma egészét eleveníti fel, A nagy harcot, mely harcos társakat igényelt és követelt. A pokolharcnak, a sárkányharcnak hiába vannak Szent György lovagjai, azokat meg is kell mutani, reflektorfénybe vonni, tömegekkel körülbástyázni, hogy „látva lássanak". Az egy ember hősi titkát mindenki titkává kell nehezíteni: vállalássá, kötelességgé, küldetéssé — változtató valósítássá. Földessy Ady verseit magyarázta: minden versének titkait (Ady minden titkai). Múlhatatlan, immár nélkülözhetetlen kommentálással könnyítette az olvasó dolgát, hogy az, Adyt megértve, magába lélegezve döbbenjen feltétlen magyar feladatára, nehezére, kikerülhetetlenségére — szemben a tegnapi „magyar Pokollal", és állandósultán a nagyobb világfeladatra: az emberség világosságával az óhatalmak, a sötétség, az „éjjel rendje", a szervezett embertelenség, az imperialista háborúk ellen. Korunkban, a világháborúk századában — „hadköteles évszázadunk "-ban — Ady költészete jelentette az elhatálozón indító, döntő felismerést: ember az embertelenségben. És ez a helykijelölés hozta magával az elkötelezettséget: a szocialista emberségtudat növelését és növesztését az embertelenséggel szemben. Ady igaza nem más, mint a háborúval szemben kiteljesedett militáns humánum mindent eldöntő realitása, kihatása és folyamatossága. Az elhatározó ihletés és névadás Ady érdeme. Ezt az Adyt megmutatni és tudatosítani lett volna életem nagy — és talán már eltékozolt — feladata, de alapvetése, döntő kinyilatkoztatása rég megtörtént: Földessy Gyula egész életműve bizonyítja. Földessy Adyban a világpoétát látta. „A magyarság kis lélekszámához képest annyi lángelmét adott az európai költészetnek, amennyit a bibliai zsidóságot és a görög népet kivéve, egy kis náció sem. . . Nincs Európában egyetlenegy nagy nemzet sem, melynek a költészetben ne volnánk egyenrangú társai." És amikor bizonyítani akar, akkor fő érvként Adyt játssza ki, a háború embertelenségében magára lelt embert, a kiteljesedett költőt: „prófétai eszmenívójához a világháború idején Európa legnagyobb írói, költői sem értek el . . . Adynak ez a bemutatása nem irodalomtörténeti beállítás, hanem egyedül hű és igaz meg308