Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Stószi látogatások- beszélgetések - II. Új Szó
A fasizmus szörnykorszaka még nem múlt el. Akik a német fasizmus háborús bűneinek elévülési komédiáját játsszák el a nyilvános fórumokon, azok valójában a folytatásra, az új háborúra spekulálnak. Az aktákat valamilyen formában le kell zárni, a világ rossz ízét elmulasztani, hogy a történelem legrémesebb — gyilkos, öngyilkos — fejezetét, az atomháborút, tiszta lappal, az ominózus nullapontról és a Damoklész kardjaként rémítgetett X-napról elkezdhessék: azaz folytathassák. A töretlen folyamatosság ezen a síkon törvényszerű jelenség. A fasizmus az ismétlési kényszernek van alávetve, mondották tegnap egyformán Carl von Ossietzky és Willy Schlamm, akiből mára, mint amerikanizált William S. Schlamm, az atomháború hajcsára lett. Nem véletlen, hogy az elévülés kimondását NyugatNémetországban szorgalmazzák, ahogy az sem lehet véletlen, miért demonstrálta tényként az elévülést épp Johnson Amerikája, amikor a német fasizmus — tehát a tegnapvolt közös világveszély — leveretésének huszadik évfordulóját tüntetően elszabotálta. Az azonossá — háborús világveszéllyé — vált Johnson nem sérthette meg Bonnt! E két vészjel, e két háborús fókusz ma az írói magatartás legaktuálisabb mozgatója lett világmértékben. Sartre, a helsinki békekongresszuson mozgósítási parancsot nyújtott át a szellem embereinek. Ez a parancsteljesítés, ez a feladatkör oly magától értetődő, hogy minden mást háttérbe szorít. Az ember, az emberség, az összemberség — a kíméletlenség nihilpolitikájának megfelelően — újra a szakadék szélére érkezett. Vietnam az összegező figyelmeztető jel. Minden összefügg. A görög események hátterében Vietnam áll. Amire még álmában sem gondolt a görög polgár, azt a nyakába akarták és akarják varrni: menjen amerikai szövetségesként a dzsungelbe meghalni! Ugyanakkor Bonn kézzel-lábbal kínálkozik: a Bundeswehrnek — csakúgy, mint majd három évtized előtt Spanyolországban a Wehrmachtnak — háborús gyakorlótérre, gyilkos próbára, élő célpontokra fáj a foga. Vietnam a tegnapi gyilkosok Guernicáit idézi. Az atomfasizmust ugrásra készen áll. Struccpolitika itt nem segít, a struccmagatartás maga a gyalázat. Ebben a pillanatban — öt perccel tizenkettő előtt — nincs más alternatíva, mint béke vagy világkatasztrófa. Az író — elveszőn és elveszejtőn — nem 303
