Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Óndra Łysohorsky, a lah költő

hanggal sem akarja elűzni a parányi állatot — ezt a szépséggé, létté duzzadt óriási bizonyosságot —, a mozdulat, mely nem hesseget, és nem öl szitakötőt, itt ez ellentétviszonylatban — a kreaturális szolidaritás halk gyengédségével — hatálytalanítani tudja az egész hitleri kannibalizmust! (Analóg eset az Adyé: „Gyalázataidat nem fogom / Lelkemre nagyon venni, / . . . De éljen az öreg cseresznyefa, / Milyen virágos és szép / S nem vétett senkinek, Háborút sem izent." „Lehelet legyen a versed": a goethei ars poetica semmivé nyomorítja az ugatott parancsokat! És még egy tanút idézünk: Nietzschét! Nietzschét, a fasizmus ősét és kihasználtját, aki a robbantó hatalmi akaratnak, az őrjöngő emberfelettiség embertagadásának volt a hirdetője, és aki egyszerre csak visszakozzt, csendet int, hogy e roppant pianóban ő is a gyengédség kivédhetetlen törvényét fogalmazza: „minden, ami jó: könnyű, mint a pille; minden isteni: könnyed léptekkel szökdel". Ami a Lysohorsky —Hitler viszonylatot illeti: a költő a szitakötőpéldával — mely ugyanakkor példázat is — már el is árulta, hogyan reagált a hitleri háborúra. Egyszerűen nem vesz róla tudomást! Háborús verseinek nagy része e negligálás jegyében született. A nagy apokalipszisben egy költő teremtette, halk szó teremtette oázisra lelünk: Taskent, Buhara, Szamarkand mese városokká válnak: nézi, kóstolgatja színeiket, ízeiket, de közben minden folyó és hegy, bokor és fa, virág és gyümölcs, utca és szoba a lah földet idézi. Termékeny nosztalgia ez: az otthoni, „az elpusztíthatatlan dal" itt és akkor teljesedik ki összefüggéssé, bizonyossággá. Lysohorsky szovjet földön 1941. június 22-ére így emlékszik: „Tőlem mindent elvett e nap, / mert elvett téged. / . . . tőled mindent elvett e nap, / mert nélkülem hagyott téged. / ... De fest még azúrt az ég nekünk, / . . . borús, tekergő útjainkra . . . / melyeken egymáshoz igyekszünk, / lehet, hogy élőhöz az élő, / lehet, hogy halotthoz az élő, / s lehet, hogy két sírhant felett mint ékkő / ragyog majd déli napfényben, csillagcsendben." A kákán csomót kereső rigorozitás itt szemöldökét felhúzva, mínuszt jegyezne, de Énekek Énekét itt, ekkor és így dalolni, ez szép, nagy, egyszeri és költői: múlhatatlan! Csak azért is! Hitler ellenére is! Lysohorsky negligálása néha olyan méretű, hogy a há279