Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Vigyázzatok a nappalokra! (A Mécs-probléma és tanulságai)

vers fekszik a mérlegen, Mécs-vers a Hitler-mítosz lejáratására, egy irreális, irracionális, patológiás felfokozás ellen, mely így, ebben a formában lett realitás: szörnyvalóság. „Mit traumwandlerischer Sicherheit", az alvajáró, a holdkóros biztonságával: maga a Führer és hivői, kommentálói fogalmazták meg és sugallták ily módon a hitleri intuitív csalhatatlanságot. Ezt a mítoszt, tarthatatlanságát, veszélyét segített leleplezni Mécs verse, melyről az Élet és Irodalom, glosszaírója azt állítja, hogy „politikusnak vagy antifasisztának minősíteni meglehetősen merész állítás". A címzett azonban annak vette, és ennek megfelelően reagált. „A budapesti német követ a vers miatt demarsot intézett a magyar kormányhoz: Mécs kiadatását kérte Hitler megsértése miatt. A magyar kormány minisztertanácson foglalkozott a kérdéssel: nem adták ki Mécset, csupán a Vigília számát kobozták el, Mécset pedig bíróság elé állították, de csak formálisan ítélték el" — világosít fel egy szavahihető, autentikus magyarországi levél. Ez, ennyi a tényálladék. Sok? Kevés? Nekem — Mécs tegnapi rigorózus kritikusának — elég. De ez szubjektív kijelentés: kettőnk dolga. Libelli habent fata sua . . . Nemcsak a könyveknek van meg a maguk fátuma, sorsa vagy kalandja, de minden leírt sornak és így a kritikának is, melyet néha évek, évtizedek múlva a kor, az élet korrigál, vagy maga a bírált költő hatálytalanít. Egyik 1927-es kritikámban (Mécs — harmadszor) a végmondat, a poén így hangzik: „Mécs? . . . Valamikor hajnali harangszó. Első napfény, ébresztés . . . Pszt. . . Csend . . . Azt mondják, holdkórosokat nem szabad felébreszteni." És most, majd negyven év múlva a szemem elé kerül egy 1942-es Mécs-vers, melynek címe: Imádság a nagy lunátikusért. Holdkórosok, ha találkoznak? Itt más, itt több történt: egy gyilkolássá, bestializmussá, világháborúvá szabadult holdkórosság — a hitleri fasizmus — a szörnyvalóságra ébresztette, és elemésztette egy költő transzcendentális, éteri lebegését, egy költőét, aki sokáig, évekig, behunyt szemmel próbált elindulni „jövőnek — h o 1 d f é n y n e k". És ha fentebb azt írtuk: Mécsnek nincs oldása és oldószere, akkor itt és most helyesbíteni kell: 251