Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Vigyázzatok a nappalokra! (A Mécs-probléma és tanulságai)

Auschwitz — akasztottak erdeje lesz; és akkor Szlovákiában kiáll egy katolikus pap, kit a „hazaáruló" emigránsok maguk közé fogadnak, felmutatnak, és mi olvassuk és mondjuk: „Jaj, mocsár van és fortelem." És kiáltjuk a verssel: „Elég volt az éjszakából! Álmodjunk már hajnalt végre!" Hajnalt: emberbékét. Békét végre háború után. Megértést, együttélést az új hazákban. Tehát azt, amit egy további fokon reálisabban, koncentráltabban és hatványozottan egy József Attila ismétel meg majd, mert „törvényünk háborús még". De akkor még mosoly derült arcunkon, a költő éneket, zenét sugallt, „mely magyar lányt, tót fiúcskát testvértáncra pöndörít". Aztán lehervadt a mosoly, és az áldó kéz ökölbe szorult: „Átkozott, ki most sem áll a testvér-csókos hajnaltáncba! Átkozott, ki székelyt gyilkol Szent Istvánkor, zsidót gúnyol szombaton." Hogy ez a rögzítés és tudatosítás mennyire lényegbevágó volt, azt a jobboldali reagálás — a teljes elvetés — mutatja. Ez a hang, ez a vers, majd Mécs első kötete: a Hajnali harangszó — bűnben marasztaltatott, és költője vádlott lett. Rendi felettesei a magyar szakos gimnáziumi tanárt egy falusi plébániára száműzik, és Kurzus-Budapest a maga módján védekezik: Mécs Lászlót, a szlovákiai magyarság költőjét, megtagadja, kitagadja. Ekkor írom meg a Kassai Napló 1923-as karácsonyi számában Szász Károly és a szlovenszkói magyar irodalom című cikkemet. Némi rövidítéssel álljon itt e tanúsító és tanúskodó dokumentum: A szlovenszkói magyar irodalom krónikása ma eljutott odáig, hogy elkönyvelheti az első rúgást, az első kesztyűdobást . . . Pestről jött. A Budapesti Hirlap* küldte. Izzadt, penészes kesztyű: a magzatelhajtók ismert, vérrel és könnyel áztatott kesztyűje. Kesztyű, melyen még ott van az utolsó gyilkossági kísérlet minden utálata, minden vére: Ady Endre vérző szent magyar szívének vádoló emberi sikolya ... Sok minden történt azóta. Behunyt szemmel vártunk és, íme: egyszer csak elindul sorainkból egy költő. * A magyar kormánylap 238