Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények

Pozitív romantika: az élet szépségének termékeny és termékenyítő realitása. A lírai realizmus a szolidaritásnak, a vállalásnak az a magas hőfoka, amit néhány cseh regény lényegeként egyszer már mintaként csodáltunk és példaként sugalltunk. Hernádi egy várost ölel magához, egy várostól búcsúzik. És ez a város útbaigazítást adhat: „Tivadar meg tudta fejteni az érkező pillanatok üzeneteit, és tudott olvasni a külvárosi utcák hallgatásából, homályos részeiből". Beszélt és beszélt ez a város. Márai Sándor drámájában (Kassai polgárok) a történelmi múlt szemnyitó, jelenre átvihető példázat lehetett a német háború embertelenséget idején. A rég halott dómépítő kassai polgárok antifasiszta üzenetküldőkként destruálhatták a második világháború hazugságait. Rácz regénye az eszmélés és eszméltetés könyve, a ,,rájövések" villámütése és folyamatossága: „Talán akkor jöttünk rá, milyen aljasságok történnek körülöttünk." A Horthy-anyások „méltóságos" gőgje, minden mást lenéző pöffeszkedése rossz iskola volt a magyarságra. Hernádi unja ez éra tanfelügyelőit, utálja, gyűlöli tisztjeit, őrmestereit, buta szegénylegényeit: a katonastriciket, az „öröm-katonákat", a „sváb görényeket". Valaki azt mondja neki: „Mi a németek első szövetségesei vagyunk." — „Én nem -- válaszolja —, legfeljebb annyiban, hogy a vereségükből én is ki fogom venni a részem." Ki is vette, ki is vettük alaposan! Utolsó beszélgetése elzápult szerelmével, a ludovikás húgával is ezt példázza: „Amikor a maga kedves bátyja és a többiek felhajtották és elejtették a legendás turáni vadat, én is ettem a húsából. Pézsmaszaga volt, és már akkor sem ízlett valami nagyon: a tomporára Hitler bélyegzőjét verték, és a zsigerein undok férgek lakomáztak. De most a levét is liörpölni kell. Fizetni kell ... És miután a kedves bátyja . . . nem hajlandó fizetni, az adósság törlesztése, mint mindig, most is másokra marad." Itt és most például Kassa magyarsága fizet. A fizetség alól ki is lehet bújni, mint Hajnal, ez a volt szerelem, a ludovikáshúg és nagy magyar honleány, aki most már csak szlovákul beszél, és ájuldozik, amikor Tivadar a kérdőíven is magyarnak akarja magát vallani: „minek magának arra a fehér papírra, fekete vonalak közé, üres kockában odaírni, hogy magyar? Ne írja oda!" 13* 195