Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények

A Krúdy-mű a magyar tegnap-valóság egyik álomba buktatott lírai felérzése: elmerengve, ébredve dokumentál, ment és konzervál, őriz, tanúsít és példáz. Ez a romantika a panteizmus módján valamiféle panhumanizmust szolgál: paradox módon: panrealizmust. Holtak és élők, álom és valóság, állatok és füvek, fák és virágok, ételek, italok, az egész természet az embert erősíti; neki, vele és érte beszél. Rácz-Hernádi sem tesz mást: ,,Ősszel számba veszi a várost, mert ki vigyázzon a dolgokra, ha nem ő? Tegnap a Kálvárián voltunk, ahol három vadgesztenyefa zárja el az utat. Ő ismeri ezeket a fákat, és gyakran meglátogatja őket. Híreket visz nekik a városról. . . Ha ő nem lenne, talán már elpusztultak volna." A lírai realizmus a fákat is bevonja az ember köré vont védőgyűrűbe. A fák és az emberek, a fák és a háború: mindent meg lehet velük magyarázni. A gránát verte erdő égnek meredő csonkjai, ágkezei segélyt sikoltanak, és öklös átokká görcsösödnek, imává nyújtózkodnak. A fák! Üssétek fel Adyt: ,,De éljen az öreg cseresznyefa, / Milyen virágos és szép / S nem vétett senkinek, / Háborút sem izent. / Kegyelmezz meg neki." József Attila koldusszeretettel vigyázza az eperfa igazságosztó kérlelhetetlenségét: „Öreg eperfa áll az út felén, / zömök, tömött, mint hős paraszti dajka. / Úrvezető, vigyázz! a törzs kemény! / S óh koldus, nézd, mily lágy a gyümölcs rajta." Radnóti tölgyfasorssal példázza halálraítélt önmagát: „tudja, kivágják, ~de addig is levelet hajt". Gulyás Pál költészetének domináló eleme, a fa: „A fáknak mondd meg, virradatkor / találkozom én még velük ... s megkérdem tőlük gyermeteg: / Óh fák, emlékeztek-e még rám? / Ugye sokat szenvedtetek." És a költők mindezt szemben a társadalmi igazságtalanságokkal, a háborúval, a fasizmussal szövegezték. A fák emberte'enség idején tanúkká és bírákká magasodnak: megvesztegethetetlenné. A fák az emberség vigyázói: hozzájuk lehet jönni gyónni, titkot vinni és rejteni, igazságot venni és egymást kölcsönösen erősíteni. Hernádi csak így tudja a szemébe vágni majdnem-,.sógorának", a ludovikás hadnagynak: „Én egy másik táborhoz tartozom. Abba, amelyik ősidők óta ellene szegül minden olyan világberendezésnek, amely a Harmatozó Fűszál és a Vizén Ugráló Lapos Kavics erkölcsi világrendje ellen irányul." A 1 í r a i realizmus: a szabadság mellre ölelése. 194