Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Egy regénymodell emlékezései
a magyar szellemiség olyan embere áll-e előttünk, akinek rendes állampolgársága van, de aki Budapesttel szemben szellemi emigrációban van? Egészen új, izgalmasan érdekes kérdés ez!" (Magyar Újság, Pozsony, 1934. dec. 30.) Amikor 1934-ben megjelent a Kor parancs, Balázs Bélának is küldtem egy példányt. Nagy sokára futott be nyugtázó levele: ,, . . . Hónapokig útban voltam! Ogyesszában, Tifliszben, megint Moszkvában. És ha a térképen megnézi, hogy ez milyen távolságokat jelent egy utána küldött könyv számára, akkor megért mindent. Köszönöm, hogy gondolt rám, és köszönöm a könyvet. El is olvastam, és megint egyszer megütött annak a rettenetesen heroikus magyar magányosságnak a tragédiája, ami a maga munkájából, harcából, élethelyzetéből kisüt. Hogy ezt a regényt még nem írták meg! Hogyan kapaszkodik a vidéki magyar entellektüel (Budapest is vidék) a világ négy sarkába, mert a falu elsüllyed alatta (vagy a körúti kávéház). Bolyai Farkas jutott eszembe. (Ismeri Gausshoz írt leveleit? Megrendítő búcsúlevelét?) — Csakhogy azóta nagyot fordult a világ. Az Internacionálé az a tutaj, melyre minden kis nemzeti, vidéki izoláltság süppedő mocsarából rá lehet állni. És ez a nagyszerű a maga könyvében! (Én most nem a tartalmáról, részletekben, hanem a könyvről mint jelenségről, egy élet dokumentumáról beszélek. — Szóval nem mint kritikus, hanem mint költő.) Valószínűleg Stószon íródott minden sora. Még sincsen vidéki szaga egy szavának sem. És nem azért, mert nyilvánvalóan minden korbeli írást olvasott, és minden korbeli eseményről és tendenciáról informálva van. A szempontja nem vidéki — mert marxista. (Minden másnak — eltekintve egyéb bajaitól — óhatatlanul vidéki szaga van.) Még a magyar vidék tradicionális tragédiájából is ez menti ki magát, ha nem is személyében még, de írásaiban. Annál inkább kell arra gondolnom: hogyan él maga? Milyen a környezete, beszél valakivel? Levelezik? Hogyan kontrollálja magát? Micsoda kétségei és félelmei vannak? Mit szeretne tudni, amit nem tud, de 123