Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Tejfoggal kőbe miért haraptál?

Dezső írta — ,,fenyőgally lett az erdőből. A meghajszolt lélek egy utolsó nagy robaj és zakatolás után bemenekült abba a csöndbe és nyugalomba, amely még a stószi fenyveseknél is nagyobb". Hallgatom a szél zúgását: óriás zúg. József Attila világlélegző élő lelke. A már mindenütt jelenvaló. Párizsban éppúgy, mint Rómában, Berlinben, Prágában és Moszkvában, Keleten és Nyugaton, Délen és Északon, de Pozsonyban — csakúgy, mint régen — fiatalok gondolnak rá, új és új nemzedékek: magyar főiskolások a József Attila Ifjúsági Klubba, tömörülnek. Egy közülük most járt Stószon. Üzenetet hozott, és üzenetet kért. Boldogan üzenem: Óriást fogadtak maguk közé. Óriást, akinek tejfoggal kellett kőbe harapnia. Gyerekemberséget vállaltak, az Ady meglátta hatványozottságot: tisztaságot. József Attila óriás volta a legközvetlenebb elkötelezettséget jelenti. Öleljétek magatokhoz, magatokba! Tiszta szívvel... El ne engedjétek! Milyen közel van! (Élet és Irodalom, Irodalmi Szemle 1965) 116