Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Tejfoggal kőbe miért haraptál?

parancs minden időkre szólón rögzítődött: lépj túl e mai kocsmán az értelemig és tovább. Szabad ésszel ne add ocsmány módon a szolga ostobát! Óriássá nőtt, világgá áradt minden szava, és mi keressük, ízleljük a hozzá méltó kifejezéseket, találó jelzőket, hódoló gesztusokat. De ezek csak dadognak és torlódnak; dadogjanak, torlódjanak! Megidézésére semmi sem elég. Bizonyítsanak, tanúskodjanak. Törpék vagyunk és — nagyok. Általa. Vele. És így együtt egy vonzásban, egy áramkörben nem lehetünk többé kicsinyek és kicsinyesek. Ő él, mozog bennünk. Mozgat, igazgat. Egy óriás! Csoda, ha Magyarországon születésének napja jelenti a „költészet napját"?! Ő a költészet telítettsége, teljessége. De mit szenvedett életében! Micsoda törpeségek alázták! Milyen senki, semmi, idegen volt: pária! Nyomorban, pokolban élt: „Bolondot játszottak velem / s már halálom is hasztalan" . . . De dudás sorsa pokolban más nem lehet. „Az élet poklába csak az élet nemesei jutnak el — jegyezte naplójába Hebbel —, a többiek csak állnak előtte és melegednek a — tüzénél." Minden költő máglyán ég. Emésztő tűz nélkül nincsen szó, hit, küldetés. Csak így lehet a költő vállalás, állásfoglalás, hűség. „Mert énvelem a hűség van jelen az üres térben tántorgó világban." József Attila az emberség állócsillaga! A hűség a humánum elseje. József Attilla „az emberhez méltó gond" óriása. És ez az óriás „tiszta szívvel" gyermek maradt végig: Mintha eltévedt gyermek volnék, ki sokat sírdogált magában, de nagyot dobbant a szíve hirtelen: eszébe jut, hogy hol lakik. Ma már mi is tudjuk helyét, otthonát. Otthona, mely egykor szegények hazája volt -- kitágult és nagyvilág lett. A mag, az indíték azonban a külvárosi éj volt: „ez a hazám". És ennek a hazának a világ ellensége volt. „Tejfoggal kőbe miért haraptál?" így, ilyen elveszetten, ilyen paradox kapcsolással költő még nem tárta fel titkát, csodáját. De épp ez a teljes reménytelenség, a teljes lehetetlenség tette lehetővé azt, amit ma bizonyossággá tudatosítunk: óriás voltát. 114