Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Cantata profana

melyet Bartók — Denijs Dille tanúsága szerint — minden műve közül a legjobban szeretett, az a forrás, melytől elindulva — és folyását követve — felvázolhatjuk a bartóki lényeget, mely nem más, mint az erkölcsi magatartás szigorú következetessége: a kristálytiszta vizű forrás folyománya. Bartók: morális fenomén. A Cantata profana szövegét egy román népballada adta. Egy magyar folklorista, egy magyar zeneszerző világgá tágította. De idült sovinizmusok még csak a népdalgyűjtés értelmét és értékét sem tudták felfogni: a magyar sovinizmus hazaárulást lát benne, a román tolakodást, tolvajlást. Egyik 1925-ös levelében Bartók egy cseh újságról szól, „melynek cikkírója nem tud hová lenni az álmélkodástól, hogy én, egy magyar zeneszerző, Horthy országában valódi szlovák népdalokat — saját gyűjtésűeket is — kiadtam cseh címlappal és cseh címekkel ellátva". Bartók esetében a folklór nem tudós rigolya, de ember-politikai célkitűzés: a humánum ügye. 1931-ben írja Octavianu Beunak: ,,Az én igazi vezéreszmém azonban... a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden viszály s háborúság ellenében." A legjobbak álma és célkitűzése: a Dunatáj megbékülése, megbékílése. Ady, Hviezdoslav, József Attila és a Móricz Zsigmond által mellre ölelt szlovákiai ,,újarcú" magyar, Győry Dezső sem tudta és akarta másképp. Illyés Gyula ugyancsak a Dunánál szövegezi hitvallását: „Minden árok és határ ellen, / Minden átok és csaták ellen, / minden ellen, mi gátat vethet / mi bátor tisztuló szívünknek." A folklór, a balladák, a népének, a néptánc, a közös — és akárcsak a mesében, mindig realitáson alapuló — motívumok a népi összetartozást egyértelműen manifesztálták. Bartók személyében egy ember egyedül, egy magyar, micsoda kincset tárt fel, és micsoda ajándékot adott a román, a jugoszláv, a szlovák népnek! Sokáig nem is tudták, hogy volójában mi történt itt, félredobták, elfelejtették, nem is vették észre, hogy valaki egy tükröt szerkesztett, melyben nemcsak legsajátosabb önmagukat látják meg, de a közös arcot, az egyhangot, az egysorsot. És azt, hogy ez az összenézés, összeéneklés és összepengetés — végeredményében az összetartás — lehetetlenné teheti a hazai és idegen kiszolgáltatottságokat, ófeudalizmusok és új imperializmusok szolganyűgét. 108