Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - VI. Az ismeretlen Ady

rontott be a háború, mint egy mindent feltáró leleplezés. Ady és a háború ellenségként döbbentek egymásra. És Ady e felismerésben nagyra, a legnagyobbra fokozta önmagát, állásfoglalását. Ellenerővé, toronymagassággá, iránytűvé, tanúsággá és ítéletté. Különállása, különbállása: „Milliókért élhet egynéhány" ... A háború — az ellenség — képesítette a legnagyobb emberi teljesítményre, százszázaiákos háborúellenességre: a minden próbát kiálló, forradalmi tudattal telített, folyamatos emberséges magatartásra. Ember az embertelenségben: ez, ennyi a magyarság múlhatatlan, ércbe öntött békeszava, világajándéka. Többet, szebbet nem mondhat, nem adhat senki. Ady a magyarság örök békekövete, az újra kelő és kellő „mag hó alatt": Hős emberségem, várakozz, Szép álmokat aludj, lefénylett Jós és jó magyarságom, Hívni fog az Élet S föltámadások örök Rendje. Ady a magyarság örök békekövete. így rendeltetett el tudatosan és kalkuláltan ama strázsán, melyen Ady állt, szemben a háborúval, szemben a múlttal, és arccal a jövő, a béke felé, emberként az embertelenségben: Kell még Tegnapról hív tanú S kell talán az én hadi-sarcom, Hogy drága mementóként Fölemeljem arcom Egy új emberű új világra. A háború és béke perében Ady arca a vizsgáztató tükör. Itt és így mérhetjük le a megtett utat: az eredményeket és mulasztásokat, az ember ellenállását az embertelenségekkel szemben, az ember helyét és szerepét a háború és béke harcában, „véres s ostoba feneségek" leleplezésére, „az állat-hős igék" szégyenítésére, a háború, az imperializmus hatálytalanítására. (Új Szó 1959) 104