Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Csontos Vilmos

ESTE Karom lecsuklik, fáradt vagyok. A gyalu, fűrész csendben elpihen. A lemenő nap fáradtan ragyog, Én a műhelyben magam maradok, S verset írok — nem zavar senki sem. A kútnál éppen itat sógorom, S két jámbor tehenünk mohón iszik. Én egy koporsó deszkáján rovom E sorokat, és elgondolkodom: Hogy életem szép — sokan azt hiszik. Mert akik látnak cégtáblám mögött, Haj, dehogy sejtik való életem... Nem látják a rám boruló ködöt. S hogy az utam rég derékba törött, És ez nagyon, nagyon fáj nekem. Fáradt vagyok, és egyedül vagyok, Árva álmaim vannak csak velem, Ennyi, amit én a sorstól kapok. De talán, talán, ha majd meghalok, Lesz nékem is szép, glóriás nevem... 1936 72