Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Berkó Sándor

NEM VAGY MAGADBAN A holdat csak egy satnya fényszál himbálta a Duna felett. Álmos szemekkel pislákoltak túlnan a budai hegyek, szél is alig fútt, mozdulatlan aludtak lenn a csillagok — néztem, mily bután botladoznak rajtuk keresztül a habok. Álltam a hidon egymagamban, unottan gyűrve kalapom, s oly mindegy volt, hogy azt, avagy a saját testemet dobom mélybe, midőn ott lenn, alattam, hirtelen megcsobbant a hab. Porszem? Kavics? Minő hatalmak gúnyolnak ki és játszanak velem ? Vagy... — furcsa tünemény — ismét csobban, és újra csend. S egyszerre, mintha minden sátán e csobbanáson át üzent volna felém, a szél megindul, hab habra kap, a csillagok riadt fényét égig dobálják a láncukat tépő habok, surran a titkos üzenet, csillagon, folyón, égen át, — óh, gyáva lelkű, gyatra hős, 51