Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Berkó Sándor

HAZÁM, EURÓPA Torkomra acélgyűrű kattan. A csuklóimra hűs lakat. Jó hazám, szerelmem: Európa, légy hű, ne hagyd el fiadat. Mi lesz mosolygós-kék egeddel, hogyha már nem az én szemem gödrében izzik csillagodnak pompája? S mi lesz énvelem égbolt, felhők, angyalok nélkül a puszta űrben? Elhagyott éji sötétben?... Vond szivedre merészen fénylő csillagod, hisz egymás nélkül tehetetlen mindkettőnk: üres, fénytelen — engedj egedre, könyörülj meg, engedj tovább tündöklenem. Képemnek, kicsiny országomnak, mely megaláz, üt, megtagad, de melynek éppoly hű gyermeke vagyok, mint neked a fiad. Ne hagyj zuhanni, ne eressz el, mert akkor végleg elveszek, elvesztjük mindazt, ami éltet, én téged és te engemet; 49