Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Antal Sándor

ki miatt alázatos hálával borulok, Szépség Forrása, Eléd. Ott táncolt előttem selymek közt repdesve az asszony. A teste, az este, pompás hegedűje pazar jókedvednek, úgy járta a táncot, mint égi kalászok, szeráfok zenéjét ha hallják kertedben. Uram, a lábát, a halk sudarut, külön köszönöm meg Tenéked, mert megmutatád, égi lányaid hogy repülnek körötted. Két karját, ezüstből ötvözött két liliomágat, napnak sugarából koszorút fonókat, véres fájdalmakat elcsillapítókat, külön köszönöm meg. A nyakát, a dacost, szemét, a játékost, a száját, a száját, kétszirmu tűzvirág illatos szent kelyhét, kinek köszönjem, hogyha nem Tenéked, aki teremtetted? Táncolt, és hang nélkül imádkozott Hozzád szent nagy Oroszország minden fájdalmával, minden örömével. Amikor felnézett, amikor dobbantott, amikor mosolygott, amikor tántorgott, muzsikás szép testét ahogy egyengette, büszke szép derekát egyenesítette, drága kis bokáit ahogy összeverte, a fejét, a fejét hogy hátravetette, karjával szépségét megtornyosí^otta: népének erejét, Szarmata síkságnak széles levegőjét, futó kozák lovak szilaj sebességét, hűvös orosz álmok minden szinét, képét büszkén ideadta. Uram, be jó vagy, hogy adtad, mi kellett. Te láttad, hogy éveken át gázoltunk egymás vérében. 29