Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Kovács Endre

ősz Lassú szárnycsapásokkal tűnik az ősz, lassú csapásokkal varjak húznak el a tájon, korán köszöntő jelek, időtlen hírek, halál riasztó üzenései döngetik kék tájait a hegynek, s lassan havas estbe szédül az alkony. Hideg a szobád is, és hideg az életed. E meddő üzenések, e föld négy sarkából visszajáró jelek alighogy elérnek idáig, s a hegyek kopár testén törik meg minden szép igéret. Borzongató fák alatt (ha esti sétád lejted), óh, érzed-e a halál csöndes simítását, mely az alkonyi szél lágy szavával hívogat, s érzed-e életed mélyén a megbomlott vágyak komor diszharmóniáját, az árny s a fény szomorú küzdelmét, hol sötétség lesz a győző, egyhangú napjaid kattogó zajában meghallod-e az eltört élet tompa recsegését ? Nem ily életet akartál hajdan, nem ily álmok röppentek lepkeszárnyaikkal, míg ragyogó szemedben lassan hamuvá égett tüzes lobogásod. Érzed-e, hogy valahol messze kék sugarakba szökken a kicsúfolt élet ? Érzed-e, hogy túl a hegyeken elszakadt életünk fonalát szövik idegen kezek! Érzed-e a megújuló harc barbár szépségeit idegen küzdők tobzódásaiban? Óh, ne sírj, hisz ez ma sorsunk minékünk, bátor 197