Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Előszó

aligha alakulhat ki egészséges közösség, erőt, önbizalmat adó kötődés. A nemzetiség nyelve, mint bármelyik nyelv, nem csupán a gondolatközlésnek eszköze, hanem a hagyomány s kultúra hordozója is. A baj az, hogy csupán nyelvjárási szinteken él (egyre több idegen kifejezést olvasztva magába), az irodalom bázisát alkotó köznyelvi középszint nélkül. Ugyancsak ingatag nyelvi alapzat tehát, amelyre a nemzetiségi költő (író) építhet. Idézem Krammer Jenőt: „Szlovenszkói magyar szellemi életünkben lehetetlen észre nem venni, hogy a nyelvhasználat biztonsága és tisztasága igen problematikussá lett körülöttünk. Lelkiismeretes kultúrmunkás számára mérhetetlen gátlás ez. Önmagának fáj, ha vét a nyelv szelleme ellen, és így kifejezésmódja félénkké, akadozóvá válik, ami az alkotó lendületet eleve megköti. De a felnövekvő új magyar generációk a magyar műveltség többi területén is érezhető hiányosságokkal viaskodnak. Mert nem lehet olvasás által mindent pótolni. Még a múlt nagy irodalmi értékeit, amelyeket iskoláink tanítanak, szorgalommal és munkával magukévá tehetik, de a jelen pezsgő szellemi alakulásában benne kell élni. S van-e ilyen pezsgő szellemi alakulás a szlovenszkói magyarság kultúréleteben?" A fél-társadalmiság és az amatőr szintű kultúra valóban nyomasztó közeg az életre, írásra, művelődésre. Annál inkább megbecsülendők hát azok a törekvések, amelyek még e megnehezített körülmények között is értékké váltak, azaz jelenünknek is szóló hagyománnyá. A Rejtett ösvény összeállítása közben számtalan akadályon kellett átlendülnöm. A vidéki nyomdákban előállított verseskönyvek, magánkiadású füzetecskék egy részéhez csak hosszú keresés után jutottam hozzá. A könyvgyűjtők sem szívesen kölcsönözték polcaikról a maguk antikváriumokban felkutatott vagy különféle gyűjteményekből megkaparintott szerzeményét. így a versek egy része csak a budapesti Széchényi Könyvtárban került kezembe, s itt készíttettem a kiválasztott szövegekről fénymásolatokat is. Nagy segítségemre volt ebben Kemény G. Gábor (szerzője a mindmáig egyetlen csehszlovákiai magyar 17