Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Győry Dezső

körvonalképként imbolyogsz csak bukó világ szeméremén, hol franc lovat horkantott füstöd, más tartja már csillámló tükröd látód elé, nem én, nem én. Ülök. És nézdelek. Korántsem vagyok letört, sem elfogult; az élet roppant egyszerű lett, s épp ezért nagyon bonyolult. Jó, például, a nyájba állni, de már a nyáj is vert bika; egyenként és összesen szerte úttörők pusztájába verte az idők legnagyobbika. 9 Micsoda ősz. Minő vérrozsdás forgó órák és levelek; a végzet Európa avarján, én csak az évén csörtetek. Tavaszt idézek, és körültem mint tömkeleg sirálycsapat, melyről csak az titok, hogy jő-e, vagy költözésre készülőd-e, gyűl s vijjog a tapasztalat. A Várdombon, hol két kultúrát menteként gombolt össze volt a kis-kárpáti népválasztón, min Kelet s Nyugat egybefolyt, nem is oly rég magyarként versem, most Zöld Est kínját altatom; elbágyadt már minden apostol, s holdfénnyel csapdos, mint az ostor 173