Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Földes Sándor

ŰJ GYERMEKSÉG Megtagadlak szobrok Afrodité mellén csodatevő vért sohasem láttam és Apolló hideg férfiasságát roskadni mázsás zsák alatt — a vérző anyákat glóriázom s a világ esett emberszemetjét ledobom Hellasz kék köpenyét, pásztor id illek furulyája gúny a rokokó csipkéjét ronggyá tépem, reneszánsz cifra bölcsessége kell a fenének! — — az ember átka szép! nem hiszek annak, aki azt mondja: szeretet és annak sem aki tagadja, mert még semmi se volt az ember még nem faragott élő művészetet csak földet túr és cipőket foltoz másnak az ember még nem ért el a saját szaváig a nekem van és nekem nincs határán szenzáció egy telt bélű cipó a szobrok nem értünk vannak ezeréves fintorukat belepte a ragadós szemét akár a kapzsi vének, kik zsebtöltve gazdálkodnak felettünk: a multat hirdetik, a vénséget, a hallgató halált — nem szépség, ami nem szól az éheseknek fagyott kor áll: a robotban pörkölt ujjak már a testben sem húst, csak szobrot tapintanak s a gyermek is a mult majmának vagy aggnak születik — de már mozdulnak, akik számára kevés a kenyér s nagy éhségükben majd lelket teremtenek régi szavakban új arcok kandikálnak 142