Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Földes Sándor

A TÜZES KÖVÖN Tüzes kövön állok, csakúgy, mint akárki ki egyszer tettre lobban és lép egyet független baráttól, ellenségtől s már minden síron kívül van: ellát a fejek fölött s ha dadog önmagának már mindenekhez szól, mert szólni kell, mert perzsel vallat, kínoz a szörnyű valóság-talapzat éget a kő és többé semmi hit ki nem békít — a képzelt tájak eltűntek mindörökre: mi magunk: sors és élet és jövő... egyik kezünk veszettül a másikat béklyózza s üvöltünk: fegyelem, rend, béke, kárhozat ! de ruhátlan testünkön kívül még más is fázik és éget: jónak lenni és szépnek és erősnek — a meddő tájak eltűntek mindörökre: a harc bennünk — föladni nem lehet! lemondhatunk róla bután, kétségbeesve térdet hajthatunk fegyver, pénz, kenyér előtt bennünk a harc: vérünkben alvó gyermek a korbácsolt népek j aj j a a kedvesünk — az első ember vágya trombitál a földön: élni mindenáron! a vágy feltámadott! birkózva anyaggal, hitekkel, egyensúllyal páncélos illuziórombolóm kifut a vesztő vigasságból — és jaj a gyatra könnynek bűzös megszokásnak, hullás, bitang örömnek — a tüzes kő diktál: lelketek követeljem lelket szépítni, hol járom bűnfoltot hagyott 129