Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

ÁBRÁZOLJ ENGEM ÍGY Ábrázolj engem így, barátom, csíkos ingemen keresztül látható legyen a szívem vörösen, mint a szőlőtőkék ősszel, részegen, a lázadás borával telten, de a homlokom legyen szabályos, geometrikus, mint a fizikai szertár modelljei, sápadt és bűvös, mint a jéghegyek, miken kék szárnyú jégmadár tollászkodik, ábrázolj esztelenül szépnek, ne takarékoskodj fejem fölött a holddal s opálos azúrok kékségeivel, hatalmas vállaimra szőke szüzek kapaszkodjanak, nagy, vörös szájat föss nekem, hogy megvaduljanak a bágyadt kisasszonyok, el ne feledd óriási füleimet, mik receptorai misztikus zenéknek, hiszen költő vagyok én — kérubokhoz hasonló, kiket földre taszított egy féltékeny Isten — sarjadéka lázadó angyaloknak! fess meg engem a fekete aszfaltokon, sötétben, egy hideg gázlámpa alatt, lebujokban, rumosflaskával, megpácolva keserű pipafüstben s száműzötten, hazátlanul bolyongva, merre a szél sodor, lengő vörös szakállal, bombákat töltve, mint egykor Ravachol, 119