Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Kékkő

Balassa ugyancsak megyendégelťe őf is, embereit is. De csakhamar félrehívta őt öreg várnagya a suttogó szóval : — A németek aligha járnak jóban. Beborozott katonavendégeink ott lenn, nagyon firtatják a nagyasszony . . . eltűntét. És ennek okára kíváncsiskodnak. — Ügy ? . . . tartsd lovamat készen indulásra. Többet nem szólt Balassa, hanem újból fölment Sramhoz és folytatta vele a vacsora utáni borozásf. Midőn aztán a német ismételten azí az óhaját fejezte ki, hogy a vár úrnőjét saját személyében is kivánná tisztelni, Balassa kurtán odavetette : — Meghalt. — Óh, óh 1 és hát sokáig volt beteg a hölgy ? — Nem volt az beteg. Baleset érte. — Ah Qoíí, ah Qott ... és micsoda baleset, hogyan történt ? Már ekkor csupa fül volt a kapitány és izgalmában fölállt. Balassa is elhagyta helyét, odaállt Sram elé és egész nyugodtan beszélni kezdett : — Háí így volt. Beszélgettem vele, úgy mini mosí kegyelmeddel. Napnyugía volí akkor is, az ablak éppen úgy nyiíva mint most. ©sszehadakozfunk a szavak éles fegyvereivel. O egy szói én egy szói, ő egy szúrást én egy szúrást. Megsértett. Én egy fehérnépíől ezí elíürjem ? Nem. Megfogoíť a harag ördöge, hozzáléptem az asszonyhoz igy ni. Összefogtam torkát így ni, fölnyaláboltam így ni ... és leíasziíoťťam a mélységbe így ni . . . mini ahogyan téged, íe leselkedő besíe hiénaállai 1 Midőn Balassa e szavakat mondta, Sram kapitány már hullott is a mélységbe . . . Némely krónikások szerint Balassa divényi várának kastélyában követte el e főbenjáró, szörnyű véronfási. De hiszen a hely az mindegy. Maga a tett volí az, mely megíorlásérf kiálíoíí. Tudía ezí Balassa és azérí már öí percen belül készen álló lovára pattant s elviharzott Polyákország felé. Innen irkálta azután kimagyarázkodó és kegyelmet kérő leveleií a nádorhoz, Bécsbe, jóbaráíaihoz. E levelek nem íanuskodíak arról, hogy Imre úr a magábaszállás uíjára féri volna, meri sűrűn szerepeli bennük az öníeliZszó : — 339 — 17