Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Szalánc

felhalmozott s riťka műbeccsel bíró antik búťorokať és családi képíárakať. Azok lenn a sziklákon mind egy szálig hasznavehetetlen dirib-darabbá és ronccsá törtek össze. A vár ura, gróf Forgách István könnyes szemmel igyekezett a romhalmazból csak egy egész darabot is összetákolni, de hiába. A jelen botor féltékenysége kivégezte a multat magát, kivégezte mindazt, ami reá emlékeztet és kivégezte Szalánc férfiágon való utolsó urát is. Mert Forgách István nem volt képes a jelenből kiszakítani a multat, nem volt képes a jelenre épiteni föl a jövőt : e dilemmás tépelődése sokban hozzájárult ahhoz, hogy nagy s nemes lelke itt hagyta az ősök nyomdokait becsben nem tartó zehernyés uj világot. Utolsó óhaja s rendelkezése az volt, hogy a várral szemben égbe magasló s terpeszkedő Kerekhegy bükk- és tölgyrengetegeiben általa épitetí vadászkastély mellett temessék el. Most ott alussza örök álmát fönn a magasban Szalánc utolsó ura. . . Álmát nem zavarja semmi. Sírját csak a dél felől szabadon felpáhogó szellő simogatja körül, csak ott a magasokon keringő sasmadár őrzi és csak a csalit kis énekesei dudorásznak neki altató dalt Szalánc várában uralgott ősök dicsőséges hadi tetteiről, a magyar kulturáí ajnározó országos szerepléseiről. A vár és összes tartozéka most az elhalt István gróf unokahugának, a Tolcsván lakó báró Waldbott Kelemenné, gróf Forgách Erzsébetnek birtokában van. Tehát ismét csak „Damenwahl" Szalánc birtoklása körül. - 94 - (|