Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Znióvár

pártviszály Héderváry Lőrinc volí nádor buzgólkodása folvíán egy időre elcsendesült. Forgách András nagyon gavallérosan őrizte a királynét, midőn pedig elérkezett szabadulásának órája, így búcsúzott tőle : — Királyné! engedj meg nekem, ha rabságod alatt mint az ország rendeinek megbízottja váramban nem adtam neked rangodhoz illő olyan kényelmet és tiszteletet, mint amellyel okvetlenül körülvettelek volna, ha tisztán lovagi s várúri minőségemben vagy vendégem. Most már nem vagy rabom, csak egyedül országos ügyekben ellenfelem, mert én László király hatalmi érdekeit s nem a tieidet szolgálom. Ez most e pillanatban nem jön számításba. Hanem azt kérdezem én most tőled királyné, mi az óhajod és mire van szükséged, amig párthíveidhez visszajuthatsz ? — Magyar lovaghoz méltó szavak — felelt Erzsébet köszönő fejbólintással — nem feledem el azokat. Hogy mire volna szükségem ? röviden : pénzre és ruhára. Forgách András átadott a királynénak sürgős segély címén száz márkát s ellátta őt a kellő öltözékekkel, sőt lovas kíséretet is adott utazásához. András már majdnem meg is feledkezett e kis epizódról, midőn egy év multán pecsétes levelet kapott, melynek ékes betűi szerint Erzsébet királynő az ő magánbirtokát képező Vásárfalut Forgách Andrásnak adományozza. íme hát: CJákófia András megbuzogányozta politikai ellenfelét s ezért birtoka elkoboztatott, Ivánkafia (Forgách) András pedig a lehetőség szerint minden jóban részesítette poliíiRai ellenfelét s ezért birtokot kapott. A lovagiasság szabályai egyensúlyba zökkentek, minden rendben. . . Azaz, még sem volt minden rendben. Mert Pektári Joachim és Németujvári Henrik bán ismét fölszííoífák a lázadás tüzét és izzó dühhel mentek neki László király híveinek. Forgách András, illetve vára is sorra került : Zniót 1278-ban a lázadók földúlták. Tehát az uj, szépséges vár alig harminc éves korában az enyészet útjára lépett. De megállt ez utján, sőt visszatért onnan, midőn Csák Péternek sikerült a lázadást letörni és ennek mozgatóját, Henrik bánt a fövenyi ütközetben megölte. Úgy látszik, eme buzgólkodásának meg— 505 -