Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Budatin

iszonyú bűnével mocskolja be azf, midőn egy másik s még gonoszabb gondolai visszafarťá jobbját. — Igen 1 — kiálťoťť föl — méltatlan vagy az életre, aki mátkaságod dacára idegennel paráználkodol. De méltatlan vagy arra is, hogy vitézi kéz sújtson halálra. Az éj sötétjével akartad gyalázatodat takarni, azért te magadat is örök éj fedjen s pusztítson el. Szűk és alacsony üreget vágatott azonmód a falba és ő az atya szemrebbenés nélkül nézte végig, hogyan falazzák s temetik el abba élő, fiatal, szépséges gyermekét . . . Csönd, valóban síri csönd vette körül a várat. A szegény anya reggel értesült csak a történtekről és őrjítő fájdalmában körmeivel esett neki a gyermekének sírját képező falnak, mig végre tehetetlenül esett össze. A várnépség között pedig a szánakodás látatlanul bujt meg a rettegő félelem igézete elől, dacára hogy Szunyogh elviharzott Nógrád felé. A várban mindenki az iszonyú eset hatása alatt állott, de senki sem merte a rémsorsra juttatott Katát sírjából kiszabadítani. Az őrség, a férfiak, az asszonyok csüggedt fejjel, keseredett lélekkel álldogáltak itt s amott a várban, munkáik közben pedig megmegállitotta őket kicsordúló könnyük és a sóhaj': — Qaj, jaj 1 a mi szegény kis úrnőnk . . . iszonytató ez és hát sürgető lenne a segély. 3aj elpuszfúl a szegényke drága jó lélek . . . De igen, jött már a segítség. Nem kellett sokáig döngetnie a várkaput annak a daliás csapatnak, melynek élén Forgách Ferenc száguldott a szerelem, a bosszú a vihar gyors szárnyain Budatin felé. Megértették úgy a kapus mint az őrség, hogy egyedül a vár dédelgetett kis úrnőjének megmentése érdekében ront be ajtóstól Ferenc úr és nem háborgatták őt. Lőrinc megmutatta a fülkét, melyet Ferenc buzogányának pár súlyos ütése betört, karjaiba vette a már teljesen elerőílenedeít Katát és vele együtt paripájára vetvén magát, csapatával ismét kiszáguldoít a várból. — Itt vagy hát — suttogta vágtatás közben — enyém vagy már végleg nem csak a szerelem, hanem az életmentés jogán is. Örökre enyém 1 — 500 -