Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Detrekő

Péťer. Jól megvoltak egyíiíí. De mig Balassa kivette részét az élet örömeiből, addig Bakiťs magába meredten, álmodozva, vagy haraggal bélelten járt keli a várban. — Viduljon már szájad széle mosolyra — igy biztatta őt István — borban is, emberben is borzongató az ecetes íz. Mi bajod, te komám ? mondjad hát, beszélj már. — Úgy sem segithetel rajtam — vonta meg vállát Péter, — mert az én bánatom a tenger mélysége. Ott lenn is ketten vergődünk benne . . . — Aha 1 asszony, mi ?.. . — Hogy tudod ? — mordult meg Péter. — Na, hallod ? nem kell ahhoz tudomány. Hol úgy nézed a csillagokat, mintha reád pislákoló asszonyszem lenne mind valamennyi, hol meg úgy vered öklöddel ko ponyádat, mintha nem is a tiéd lenne. Hát pajtás, ez csak szerelem lehet. No mondd el szépen Péterke, mi baj ? Hátha kicsiholhatjuk ketten a dolog orvosságát. Addig eregette a szót István hol komolyan hol tréfásan, mig végre Péter kirukkolt szíve bánatával. Elmondta, hogy rövid pár év előtt a turócmegyei Szklabina várába ment, annak ura Révay II. Ferenc .közeli rokona volt és az ő atyafiságos látogatása képezte utazásának célját. Evek óta hírt sem hallott felőle, most hogy amúgy is erre vezetett utja, gondolta betér hozzá. Midőn megérkezett a várba, Révay nem volt otthon. Neje fogadta őr. Látására Péter lába gyökeret vert, szeme kidülledt s csak annyit tudott nagy nehezen kihúzni : — Zsuzsánna, te itt ?.. . — Hogyan — felelt a nő, mialatt a fájdalom sápadtsága ült szép arcán — te nem tudod kedves rokon, hogy Ferenc neje vagyok ? — Óh átok 1 — tört ki Péter — te Forgách Zsuzsánna, akit magamban már majdnem mátkámnak tekintettelek, te Révay Ferenc neje 1 ü . . — Azt hittük Péter, hogy elvesztél a csatákban. Hiszen évek óta hírt sem adtál magadról és . . . szülőim kényszeritettek — szólt révetegen, a fájdalom rezgésével hangjában Zsuzsánna. — Igen, a nagyralátó szülők : Forgách Imre és Zrínyi - 481 28