Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Pozsony

IPc&zsœiiiîa» árromoknak bús és kopoff regőse csak cseílikbotlik, csak csatangol a nagyváros fényes utcáinak útvesztőiben. Itt a jazz-band hangzavarára, ott az ujságrikkancsok rikoltására, emitt az autók tülkölésére, amott a villamosvasút csilingelésére rettenve üti föl fejét és nem tudja helyét találni a jelen forgatagos sieíéseiben, mikor ő a multak csöndjét keresi. A dóm felől lekanyarodik a Halíér felé, onnan meg a Dunasoron ballagcsál tovább. Csöndesebb tájak ezek, itt könnyebben esik a multakkal barátkozni, itt nem zavarja e barátkozó diskurálást a nagyváros jelenének mozgalmas zsivaja, ideges rohanása és életfalása. Ott a rövidke Csuka utcával szemben megáll és elmerült lélekkel tekint föl a sziklaszirtek hátán elterülve fekvő romvár jellegzetes négyszögére. Nézve nézi s a messze mult képei vonulnak el előtte, de e képek homályosak és elmosódottak. A rom pedig hallgat, beszél s kiabál helyette az alatta nyüzsgő város. A mult szava nem képes túlharsogni a jelen kaotikus hangzavarát. Várromoknak bús és kopott regőse lement a Duna vizéhez, leült a kőlépcsőre s onnan nézte, csak nézte a romokat. Az ég felhői borongósan vették körül a várat s várost, a hullámok egyhangúan csobogtak mellette, későre járt az idő s nem zavarta őt senki kedélyének kutató elmerüléseiben. Várromoknak bús és kopott regősét a borongós idő, a hullámok monoton csapaodása és a kedély mélázása bizonyos álomszerű hangulatba helyezték, — 471 -