Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Galgóc

alambér vezérlete alaťť a hunnok minť puszfifó förgeteg zúdulťak nyugať felé. Töríetésük azonban nem volt akadálytalan. Az ufjukba kerülő népek úgy ahogyan tudtak, de mindenesetre vitézül védekeztek ellenük. Eljutottak a mai Nyitra megyébe, annak is Vágvölgyébe. Itt megtorpantak egy időre. Mert oly erősségre akadtak, mely még az ő győzedelmes hódításukhoz szokott fegyvereiket is próbára tette. Hatalmas vár terpeszkedett előttük : Galgóc. Más név alatt szerepelt akkoriban bizonnyal, de mégis ez ősrégi erődítmény egy s ugyanaz volt a későbbi Galgóc várával, a hagyományok szerint. Körömszakadtáig védelmezték várukat a nyugati gótok, vagy markomanok, vagy hát akármiféle népek is voltak benne : azonban a vége mégis csak az lett, hogy a hunnok ezen is áttörték magukat és csörtettek tovább nyugat felé. Jött aztán a világfölforgató Attila s ennek a Balti tengertől az Aldunáig, a Kaspi tótól a Rajnáig terjedő birodalmában bizony a galgóci hatalmas erősség úgy veszett el, mint marék por a sivatag homokiában. De ezí a monstrum birodalmat csak egyedül Attila vaskezü energiája volt képes összetartani. Az ő halála után lassan bár, de föltartózhatatlanul a bomlás jelei kezdtek rajta mutatkozni. Fölülkerekedtek az egykor erős igában tartott népek és egyes területeken most már ők vették át az uralmat. Pannónia is önálló lett, már amennyire önállóságról szó lehetett az egymás ellen acsarkodó Ion— 459 -