Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Oroszlánkő

trencséni kis faluját elhagyni és a becsületnek eleget tenni, ha már úgy került ki annak sora. No hát ennek a becsületnek alaposan eleget tett, mert ime itt fekszik most az útmentén csapzottan, sebesülten, elhagyatottan. Azonban szekerével arra cammogó valamelyes fuvaros emberben volt annyi könyörülés, hogy fölvegye őt társával együtt szekerére és beszállítsa Kassára. Ott Bence irgalmas kezek ápolása alatt annyira összeszedte magát, hogy nekiindulhatott nyugat felé, Trencsén felé, falucskája felé. Jaj, volt öröm, midőn kínos vándorlás uíán oda megérkezett. — Fiam, mi egy istápunk, megjöííél ? — igy az agg szülők örömkönnyes szava. — Iíí vagyok édes szüleim s el sem megyek íöbbé kegyelmetektől, még Máié úr szavára sem. Nem én 1 És Belica ? . . . hol van ... él ? — Belica virul — feleli mosolyogva az anya -- és epedve vár téged hajlékában. Belica. A szépséges leányka, akii Bencével régi szerelem fűz össze és aki hűségesen haza várta kiválaszioii párját. És az esíhajnalok homályán szorgalmasan szövögették jövőjük hímjeit a fiatalok. Szegények voliak, betevő falataikaí szorgos munkával keresték meg külön-külön mindketten és azért csak esíenden értek reá arra, hogy házassági szent esküvésük lehetőségéi meghányják s — 407 -