Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Likava

járť ám Pálffy Katának, a szépséges fiaťal özvegynek meghódiíásával. A menyecskenézők búcsújáró helye leťť a vár. — Ah, mennyire unom ezt a vásári íülekedésí körülöttem — fakadt ki Kaťa asszony nővére előtt — sohasem lesz már ennek vége? — De igen, lelkem. Válaszd ki azí, akihez leginkább vonzódol, a többi fordulatát a dolognak pedig bizzad Istenre. — Akkor Illésházy Istvánt választom. — Jól teszed. Te özvegy vagy, ő is az. Azonkívül ismerjük, hiszen régi embere a Pálffy családnak. Illésházy lett hát a vár ura, de csak névlegesen. Mert Pálffy Katának első férjétől való leánya is jogot formált reá. Csak midőn ez meghalt, akkor szállott a vár királyi adományképen az Illésházy családra. Főispán, gróf, főudvarmester, nádor, gazdag úr tellett ki Illésházy Istvánból. Mindene meg volt, csak éppen apa nem lehetett. Likavát unokaöccsének fia, György örökölte, Könynyelmü és mulatós ifjú, aki marékkal szórta a pénzt, amig volt mit szórnia. Akkoriban is úgy volt az, hogy ilyen esetekben mindég akadt jószivü pártfogó, aki a folytonos pillanatnyi zavarokban segif. Illésházy György efféle mentora Thököly István volt. Addig-addig kölcsönözgeíte a nagy pénzeket Illésházynak, amig ez egy szép napon arra ébredt, hogy Likava mindenestől Thököly zsebében van. Mit tehetett, eladta a várat s uradalmat Thökölynek. Ekkor kezdte csak tulajdonképen fénykorát élni a vár. A dúsgazdag Thököly István semmi költséget nem kiméit, hogy azt diszessé, fejedelmivé és kényelmessé tegye. Csak egyedül a boltozatos bástyák védelme alatt a várba fölvezetett forrásvíz csatorna hatvanezer forintjába került. Akkoriban rengeteg pénz. Külországból hozott ióillatu virágokkal tele kertek, pompás termek, mintaszerűen fölszerelt várőrség, az istállóban drága török főlovak, becses prémekkel telt ágyas házak : mindmind Thököly István fejedelmi gazdagságáról és Likava fényéről beszéltek. De hát Heister császári generális fittyet hányt e — 383 —