Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Kékkő

jöttek Pálffy s Tiefenbach generálisok és bizony szépen kiugraszťofťák Ali béget a várból. De még ideje volí arra, hogy a lőpor raktárhoz kanócot vezetett és Pálffyék csak üszkös-kormos romfalak közé vonulhattak be. Úgy mint Divénynél, itt is Balassa II. Zsigmond bajoskodoff a vár föltámasztásával. Sikerült is neki nyolc hosszú év alatt teljesen kijavítani a várat, Imre bujdosásának évei alatt azonban ismét csak pusztulásnak indult Kékkő. Nem volt aki gondoljon vele, kuruc és labanc kibejárt falai között. Ujraépitője Gábor volt, utolsó lakója pedig az 1807-ben, itt a várban elhunyt Ferenc, akivel a Balassák grófi ága kihalt. Aztán hullott a kő, mállott a vakolat Kékkő falairól. A 19. század első felében már nem várakból, hanem nagy szavak s eszmék sáncaiból viaskodtak egymással az emberek. A vár úgy ahogy ép bástyáiról azonban még most is fönséges kilátás nyílik a vidékre. Innen kémlelt zsákmány után a marcona Menyhért, innen vigyázta Mohamed népét a vitéz János, innen futott világgá a véreskezű Imre. Talán ez azon bizonyos ablakmélyedés, ahol állunk . . . süvít a szél, talán a szerencsétlen végű Palásthy Krisztina halálsikolyáí hozza-viszi Kékkő tájékán most is. — 342 — 17