Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Gács

rzsébeť királyné férjének, Nagy Lajosnak halála után kezébe fogta az ország kormányzásának gyeplőit. Azonban ez a női kéz gyenge volí ahhoz, hogy azí a körülíekiníő és SZÍVÓS szervező erői, mellyel Nagy Lajos országáí fennfaríoíía, sőí szaporította : magáévá tehesse s folytathassa. Nem csoda hát, ha ez asszonyi árnyék dominálása ellen általános elégedetlenség támadf. A két Horváíhy — Pál zágrábi püspök és János horváí bán — nagyon egyszerűen oldották meg a kérdést. Elhatározták, hogy Durazzói Károly nápolyi királyt hívják be s fejére teszik szent István koronáját. Meg is íeíték, meg is koronázták Székesfehérváron Károlyt. Azonban Erzsébet sehogy sem nyugodott meg e megoldásban. Igaz, rövid ideig íaríoíí uralma, de ezalatt is már annyira megszokta a korlátlan hatalom gyakorlásáí, hogy uj s alárendeli helyzetébe nem tudott s nem is akarí belenyugodni. A koronázás uián véresre harapdálía ajkait, ronggyá íépíe kis keszkenőjét s ökölbeszorított kézzel sivította : — Erőszakkal vették el tőlem a koronái, erőszakkal veszem hát azí vissza 1 Azíán sokáig meredt szemmel bámult otí a budai királyi vár ablakán áf a Dunára, Duna vizének lassan aláhömpölygő sárga habjaira. Jönnek-mennek, hoznakvisznek mindeni : értéket s kavicsot, élő s holttesteket, tisztulást s mocskot. — 325 — 17