Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Munkács

KI UJJ-Kíl időn a síkságból magányosan kiemelkedő, meredek hegyszigeťen terpeszkedő, még ma is hatalmas vártest alatt állok, ott suttog III. Béla király titokzatos jegyzőjének 727 éves hangja körülöttem s mellettem: — Akkoron a hét fejedelmi személyek az erdőn átkelve megindulának Pannónia földjére és miután megérkezének, azon helyet melyet legelsőnek elfoglalíanak, Munkásnak nevezék. Hát bizony volt ott elég munka, mig a hegy tövében az uj haza földjén első pihenőt tartó Árpád népe összehordta s felhordta az erős vár megépítéséhez szükséges anyagot. Arpád s népe tovább iramodtak innen a honalapítás munkájára, az idő forgandó kereke is tovább őrölt s pusztioítt mindent ami kezeügyébe esett, de a munkácsi várral nem tudott és nem tud megbirkózni. Ali az most is és csodás melódiákat suttog nekünk magyar dicsőségről, szenvedésről, erőről, bámulatos energiáról... Minden időkben nagyon számottevő végvár volt, mely azonban az egyes királyok kezében sokszor parádés, no meg anyagi haszonnal járó adományozások tárgyát képezte. Különösen nagy mester volt ebben Zsigmond király. O egyszerűen a „ki ad többet ?" alapján állott és igy került a vár Koriatovics Teodor orosz herceg kezére. Ennek az orosz úrnak nem maradt itt más emléke, mint az a ma is használatban levő 75 méter mélységű kút, melyet idetelepitett oroszaival ásatott. - 29 - (|