Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Serke

Biría is a család zavartalanul a várai s uradalmai egészen addig, amig Albert király rövid uralkodása után fejetlenség, zavar és párioskodás kúszálta össze Magyarország nyugalmát. Erzsébet özvegy királynő ragaszkodott jogaihoz, a lengyel Ulászló pedig az 1440. évi országgyűlés határozatába kapaszkodott bele, mely őí magyar királynak hívía meg. Noháť iťť csak a fegyverek döníése segíthetett. Ulászlónak rendelkezésére állottak lengyelei és magyar urak többsége, Erzsébet párthívei azonban oly kevesen voltak, hogy kénytelen volt a szomszédból Giskra János morva condottieri vezér segítségét igénybe venni jogai védelmére. Midőn Giskra befelé törtetett seregével az országba, bizony el nem kerülte ő az útjába eső várakat. Kémei által előre kifürkészteííe a várak őrségbeli s egyéb állapotát és ha ezek nem multák fölül erejét, megpihent ott. Néha napokig, sokszor évekig, nem ritkán évtizedekig. Elkerült a Rima széles völgyébe is, mely Feledtől kezdve nyilt tekintetet enged kelet felé egész Puínokig, délre pedig a Máíraalja határolja. Termékeny, szépséges, üde lapály. Tetszett a bevonuló hadaknak a vidék s tetszett a völgy kezdetén, magas hegykúpon terpeszkedő serkei vár is. No ha tetszett, be is csörtettek belső udvarára. Nem volt nehéz és vérengző munka, mert a vár ura abban az időben Loráníffy György alispán volt. És buzgalmában inkább volt alispán mint várúr, mert nem győzfe békíteni a megye székhelyén, Sajógömörben azokat a marakodó urakat, akik a gyűlésen pereátot kiáltottak Ulászlóra és vivátozták Erzsébetet, vagy viszont. Egy ilyen viharos gyűlés közepette porlepte hírnök furakodott hozzá és fülébe súgta: — Domine vicecomes, Giskra benn ül Serke várában 1 — Tyhű, eb ural — ugrott fel alispán székéből Loráníffy György — a buzogányomaí, a lovamaí . . . a . . . az eszemeí adjáíok ide 1 Az első keííőí nem veííe igénybe, meri megťalálťa a harmadikat. Belátía, hogy pár száz legényével nem mehet neki vára visszavéíelének, melyei különben is az ál- 298 —