Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Pelsőcz

gyökér fáján valami csillantvillanť a lombok között átszűrődő fénysugárban. Odakap, háť pár darab arany az. Nem jár erre senki fia, aRi ezt elveszfhefťe volna, ez csak elásott kincs leheť. És Máié pásztor jól okoskodoťť, mert aminí ásni kezdeti, sok sok aranyra bukkanf. El is fáradi a munkában, de még mindég dőli az arany. — Istenkém 1 — sóhajtott föl — mit fogok én kezdeni ezzel a sok arannyal, ami ťalán már a világ kezdetétől van itt elásva, tehát nem is kereshetem gazdáját. Az enyém. Újra beföldelte a kincset, csak egy sziporkázó fehér követ vett ki belőle s dugott a tarisznyájába. Hadd játszanak majd vele gyermekei a kunyhóban. Nem csak ebben látta hasznát a kőnek, hanem este a mécsgyujfást is megtakarította : világított az a kő csodás módon. Jö!tek aztán pár hetek multán a kereskedők, birkavásárlás céljából. Meglátták a követ és mondták Máténak : i -- Hogy adod jó ember? Megvesszük. — Nem eladó, szereti a gyerek. — Nono 1 . . . egy tehénért. I — Nem. — Egy csorda tehenet adunk érte. — Mi ez ? — gondolta, de nem mondta ki Máté juhász — ha önszántukból egy csorda tehenet Ígérnek a kőért, megér az tizszer annyit. Nem adta oda, hanem azt tette, hogy fölvitte a követ IV. Béla királynak. Az ország lerongyolva, kifosztva s mintegy aléltan fekszik a tatárdúlás után, hátha csakugyan olyan nagy értéke van ennek a fehér kőnek, használja föl értékét magyarok királya az ország gyógyítására és csinosítására. így gondolkodott Máté juhász, hiszen neki amúgy is töméntelen aranya van ott az erdőn elrejtve. Megörült ám nagyon jó Béla király a kőnek, mert azonnal látta, hogy az olyan nagyságú gyémánt, amilyennek létezését még a mesében sem hitte volna el. Megköszönte szépen az ajándékot és kérdezte a juhászt : — Mit adjak én neked ez értékes ajándék viszonzására te Máté, mit adjak neked ? Kérjél tőlem bármit, én teljesítem kérésedet. - 278 - (|