Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Jolsva

— ízibe bunkózzátok fejen ! Igricek, hegedűsök s egyéb léhűtők egész raja verte föl a várudvar csöndjét, akik ettek ittak fulladásig és elcirkalmoztak mindent, ami megmozdítható volt. Ezt az éleffufamot a vár jövedelme - dacára tizenhat falu tartozékának — nem birta a végtelenségig. Jolsvay György gondolkodott a tennivalókon, majd cinikusan fölnevetett magában: — Eladni? nem. Ez túlságosan egyszerű eljárás és pórias megoldás lenne. Elzálogosítom a várat s birtokot, így majd odadobom a koncot azoknak, akik túlélnek. Hadd veszekedjenek rajta, hahahal Talán nem is gondolt arra, mennyire beteljesül szava. Az 1435-ik évben meghalt Jolsvay György s vele sirba szállott maga a Jolsvay család is. Halála után pedig megkezdődött a zálogosdi játék Jolsva vára körül. Mint mikor pár évtizeddel ezelőtt a társasjátékok divatjának idején, kezébe vette a szigorú biró ezt vagy azt a tárgyat: — Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezembe van ? — Álljon tótágast... fütyüljön ... fusson hátrafelé ... énekeljen . . . verset mondjon . . . járjon négykézláb . . . Ez a játék a 14 - 15. századbeli királyok ajkán így hangzott : — Mit hajlandó tenni vagy adni az a várúr, akinek zálogjogát markomba tartom ? Azok pedig hajlandók voltak fizetni, a várat körülfutni, tótágast állani, csakhogy tovább élvezzék a zálogjogot, vagy bejussanak valamely zálogjogba. Jolsva várát az utolsó Jolsvay a Bebek családnak zálogosította el. Miért éppen nekik ? Talán mert ŐR voltak kéznél, vagy mert fűtötte György urat az a kárörvendő gondolat, hogyan fog majd az ő halála után a Ratboldok és Ákosok két rivális nemzetsége hajba kapni. No, ez hamarosan beteljesedett. Mert a Loráníffyak mint Jolsvay rokonok, ugyancsak rázták öklüket: — Mienk a zálogjogi Ez különben is megsemmisül, mert mint egyedüli rokonok, birtokjogot formálunk a kihalt Jolsvayak minden fekvőségeire. - 262 - (|