Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Jászó

mán iťť is vagyunk Jászon. Hát mán megköszönöm az úgy igaz, hogy fájn cibarí és Isťennek ajánlom. . . . Eddig a monda. A valóság pedig az, hogy a jászói prépostság már a 12. században fönnállóit. Cserehát gyöngye. A magyar kultura nyolcszázados terjesztője. Az országnak nagy fiakat nevelő alma mater. A kiváltságos premontrei kanonokrend fehérpapjainak ősi székháza. Fehér itt minden : fehérek a mészkősziklák, fehér a papi talár és fehérek a lelkek. Sőt Jászó történelme is fehér, már amennyire az képes volt magától távol tartani a századok dúló csatáit és szennyárasztó szenvedélyeit... ... A visegrádi vár egyik Dunára néző ablakában komoran állt Róbert Károly király. Mellette Tamás esztergomi érsek élénken magyarázott valamit urának. Róbert Károly végre visszafordult és igy szólt : — Tudom tisztelendő érsek úr, hogy te szavaiddal lelket akarsz belém önteni. De lásd fáj az, mikor a jótét kezet megharapják. Sokszor, nem egyszer. íme, Omodé nádornak odaadtam Kassát és fiai mivel hálálják ezt — 175 -