Ozsvald Árpád: Oszlopfő

A nagy sási kígyó

KÉKKEL ÉS ARANNYAL Állok a tájban. Az őszi erdő, a dombhát vetkőzik unottan, s a széllel együtt fütyül a romantikára, az op-artra, giccsre, geometriára, mert minden ág-bognak az az ősi rendje, ha jő az idő, vetkőzzék meztelenre, göcsörtös inait dobja a farkas télnek, ólombölcsőben újra szülessék meg! — A kék színt akarod? — szólít a kökény bokra. — Kék bogyómat mártom fekete szurokba, kék bogyómat rejtem a föld deres szívébe, dárda tüskékkel állok a tél elébe! Aranylevelet perget az erdő, aranyban gázolnak az őzek, aranypárát lehel a vadkanok szája. Jaj, ne érints semmit, földi halandó! Nem vagy te Frígia mesés királya, kezed alatt nem változik arannyá az ólomcsontú halál. 1969 84