Ozsvald Árpád: Oszlopfő

Az árvaság kora

VADVIZEK I Pikkelyek ezüst tánca, szél, csak ha a szél tollászkodik, bolydul a felszín nyugalma, csak ha a szél durcáskodik, mozdul a türelmes vízanya-test, gyomrában ebihalak húznak, fejjel lefelé csüngő lárvák keresik a biztos mennyországot, tört szárnyú ikaruszok, bogárhullák lökődnek a part felé, szél, csak ha a szél köszörüli a sás borotváját, borzong a víz, ringatja a Nap szétszabdalt arcát. II A vadvizek tiszta álmát őrzöm én! A kimondhatatlan szavak kegyelmét kérem a hűvös, néma csigáktól, mert nem lehet büntetlenül a mélybe zuhanni, holt kagylók szétfolyó testét, a sohasem volt gyöngyöt keresni hasztalan, szél, csak ha a szél jajgat felettünk, érezzük a csiborok nyugtalanságát. A tegzesek és hidrák kőváruk mögül figyelnek hallgatag. 1967 61