Ozsvald Árpád: Oszlopfő

Az árvaság kora

KŐKOR Emeld fel az arcod, íme, két lábra álltál, köveket pattintsz, dorong a fegyvered, a hatalmas mammuttal már szembeszálltál, kalitkába zártad a tűz madarát, barlang falára írtad a vad bölény fejét, magad képére faragtad istened, tudod az őzek és farkasok énekét, testvért is öltél, erős vagy s kegyetlen, rókánál ravaszabb, hiúbb, mint a páva, hordában vezér, de egyedül még gyáva, ki éjjelenként minden neszre rezzen. Emeld fel az arcod, vörös a hajnali ég, tüzes nyilát a nap hegytetőre szórja, bozontos melleden a nagy medve fogát simogasd meg, hogy árva tested óvja, millió életet hordasz magadban, köszöntsd a reggelt, te vagy az első nemzedék! Lehet, holnap eltűnsz az alkonyatban, zúzott koponyádba homokot perget a déli szél, testedből nem fakad virág, feletted csak farkasok énekelnek. 1964 52