Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

értem. Talán sok a barátod, akiknek a vezére vagy. Félsz ezeknek a gúnyjától, megvetésétől, ha néhanapján a lelkednek is adnál némi táplálékot. Pedig néha téged is megszállnak a kételyek, hogy mégsem helyes az, amit teszel. De nincs menekülés, mert barátaid, az elvek betartása eltéritenek attól az úttól, amely a valláshoz vezet. Én vak ember vagyok, de többet látóbb, mint sok más ember. Én csupa világosságban megyek, mert előttem egy olyan fáklya ég, mely sohasem vészit fényéből és megmutatja a helyes utat az én Istenemhez. Nincs testi fogyatékosság, szegénység, ha akaratunkat megacélozza a vallás ereje. Fiam, csak a vallás és Isten-szeretet adhatja meg itt a földön nekünk a teljes megelégedést és lelki békét. Mikor hozzám jöttél, a hangodból kiéreztem azt, hogy nem az őszinte meggyőződés volt az, ami ide hozott hozzám. Hanem a gúny, a vallás kikacagása. Nem jól van ez, fiam. Ti mindannyian égi csodákat vártok és csak akkor válnátok hivőkké. A csodák átélése az igazak jutalma és nem a mienk, bűnösöké. Hinni valamiben, valami természetfelettiben, anélkül, hogy hitünkért ellenszolgáltatást kapnánk, ez a vallás értelme és magyarázata. Mert ha minden imánkért aranyesőt hullatna az Ég fejünkre, akkor a vallás zsoldosaivá válnánk. Nézd, ezek az emberek mind szegények, nyomorékok, de boldogok, mert a hit szivükbe ojtotta a megelégedettség gyönyörű tudatát. — Add ide a kezedet. Én elvezetlek téged arra a helyre, ahol a megbocsájtás forrása vagyon. Ahol kigyúl a szemed előtt az a fáklya, mely igazi világosságot ad a szemeidnek, melyeken most a sötétenlátás hályoga feszül. Ott megtalálod a lelked békéjét, melyet csak azért vesztettél el, mert félelmedben eltávolodtál az Istentől. Péter lelkére csodálatosan hullottak a vak ember szavai. Űgy érezte, mintha ismeretlen orvos balzsamot 70