Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)
hunyorgatott a szemével, mint aki tudja, hogy ha nem ma, majd máskor adja rá az illő tromfot. Észre vette később, hogy a kasznárnak az egyik csuklója pólyás. Felkelt és lement az asztalvégre a fiatalság közé. Ott Szliva Bandit, a kasznár irnokját megkérdte, mi baja a kezén az öreg úrnak ? Bandi mosolyogva mesélte halkan. — A mull szerdán vándorcigányok jártak a pusztánkon. Egy helyre kis cigánylány a konyha helyett betévedt a kancelláriába. Ott az öreg űr „pártfogolni" kezdte. A kis vadóc, mikor máskép nem tudott kimenekülni, beleharapott a csuklójába. Elmosolyodott a gvárdián és odament a páterjéhez. Néhány szót súgott a fülébe. Majd a kilorgos megé állott, de azzal már hosszasabban sugdosóztak. A mulatság és anekdótázás ez alatt zavartalan ment tovább. Egyszer csak a doktor mellett ülő agyagosi ispán felhajtott egy pohár bort és kezdte. — Fene ezt a világot! Nem tom, hová lett a vizslám. Pedig úgy szerettem, mintha a fiam lett vóna. A doktor kurtán rávágta. — Bizonyára megveszett. Az egész kompánia ismerte a kitűnő vadászkutyát, hát teljes részvéttel kezdtek beszélni róla. A kutyáról folyt a szó veszettségre át. Ebben a doktor szakszerű előadást tartott. Különösen kiemelte előadásában, milyen szörnyű kínokkal jár az emberre és lehetetlen kigyógyítani. Persze, még abban az időben Pasteur nem fedezte fel a veszettség baktériumát. Amikor a szimptómákat kezdte előadni, szavába belevágott az asztalvégen ülő páter. — Tegnap beszélte a kvestáló fráter, hogy hallotta, a nyiírai vásárról jövő marhahajcsárok beszélték... — Mit hallott, mit beszéltek? — kérdezték több oldalról is. — Azt, hogy Nyitrán egy fiatal vándorcigánylányt 55