Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

mondta: „egyetlen költő barátjánál" — Reviczkynél. Komjáthy a világegyetemnek dalolt. De feltétlenül Szeniczen születtek meg a kötet következő ismertebb versei: „A homályból", „Meghalok", „Támadj fel", „Barátaimhoz", „Reviczky Gyula halálára" (Szeniczen Komjáthy és Reviczky keveset érintkezhettek, mert a nagybeteg Reviczky két évre rá, hogy Komjáthyt Szeniczre helyezték, meghalt), „Margit húgom emlékkönyvébe", „Celeszta húgomnak" és egyik legutóbbi másik jó barátjához intézett verse : „Palágyi Menyhértnek". Szeniczen Komjáthyt igénytelen és egyszerű embernek ismerték. Tudták, hogy verseket ir, de megmosolyogták: hisz milyen versek lehetnek azok, miket ez a bogaras tanár ir? Amint ott róttam vasárnapdélutáni harangzúgásban a kanyargó szeniczi utcákat — megértettem Komjáthy panaszát, akinek verseiben biztató optimizmusa alatt is kiérezni: a magányt. Hogy is érthette volna őt meg valaki ebben a kis szlovák városban, Viliam Pauliny-Tóth városában, ahol az emberek még azt a nyelvet sem értették, amelyen Komjáthy énekelt. 1895-ben felutazott Pestre, megkívánta ezt rosszabbodó egészségi állapota, no meg verskötetének a „Homályból"-nak előmunkálatai, A volt Nyitramegye területére vissza többé nem jött s meghalt egy közkórházban. Erről az évről a következőket jegyzi fel Horcsin Antal könyve: „Itt kell megemlékeznünk, szeretett kartársunk Komjáthy Jenő, rendes tanár és költö elhunytáról, aki 1895. évi január-hó 23-án a Vöröskeresztkórházban rövid szenvedés után meghalt. Az intézet homlokzatáról gyászlobogó hirdeté a szomorú hirt. A boldogultnak fájdalomtól sújtott nejénél a tantestület küldöttség utján fejezte ki részvétét, a tantestület koszorút helyezeit a felejthetetlen kartárs koporsójára. Január-hó 30-án, reggel az intézet ifjúsága az elhunyt lelki üdvéért gyászmisét hallgatott. Kartársunk költeményeiről a budapesti napilapok 3 33