Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

indult: lélegzett utolsót a budapesti vöröskeresztkórház­ban Komjáthy Jenő, ismeretlen, nyitramegyei szeniczi polgári iskolai tanár. Ezzel az egyetlen egy, úgyszólván posthumus kö­tetével megelőzte korát, amely akkor még pörge nép­dalokat fuvolázott teleaggatva előirt adag honfibúval és népies sallanggal. Hatalmas lendületű, sötét mélységű, bár pathetikus stilusú verseivel, messzire túlnőtt a né­pies lirán. Verseiben él az erdő, kigyúl a nap, dalolnak a mezők: s hatalmas lobogással tör ki belőlük a ter­mészet lelke: az Isten. Nála szellemmé, Istenné válik a fény, a végtelen ég, a süket világűr s pathetikus lendü­letben zengi filozofikus himnuszait, az örök szellem szimbólumáról, a lángoló napról. Izzón hisz az elmulhatatlanságban, megmosolyogja a világfájdalmat, ő tudja, hogy nincs élet, nincs halál, csak a végtelen szellem körfolyama. Hatalmas a hite, akár az örök germán szellemóriásé, Nielzsché-é, mo­solyog az elmúláson, nevet felette pantheisztikus hité­ben, mint egy pompás keleti Buddha szobor, mert: „-Kacagva látok mindent füstbe menni Hisz jól tudom, hogy mindez semmi, semmi Nábob e szive s olyan könnyelmű préda: Hisz ez az élet csupa merő tréfa. E buborék tusát nevetve nézem, A csilla álmot elfuvom merészen : M ig mások jönnek én ujjongva látok, A semmiből támadni egy világot." Dr. Alszeghy Zsolt tanulmányt irt (Magyar líriku­sok 1921) négy magyar géniuszról s egy vonalban em­liti Vörösmartyval, Harsányival és Adyval a negyediket: Komjáthyt. Ha pedig Benedek Marcell-t lapozzuk fel, ott is megtaláljuk azt az előkelő helyet, amelyet e volt nyitramegyei lirikus a magyar irodalomban elfoglal: a második nyitrai előfutár. 31

Next

/
Thumbnails
Contents