Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945

Bevezetés helyett

12 BEVEZETÉS HELYETT című munkájában, hogy „az egészséges nemzetiségnek pedig egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él..." Természetesen a nyelv még nem kizárólagos jegye a nemzeti hovatartozásnak, csak egyik legfontosabb velejárója. Tudjuk, hogy sokszor azonos nyelvet beszélő közösségek különböző nemzetekhez tartoznak — például az azonos nyelvet beszélő angolok és skótok, szerbek és horvátok stb. —, máskor pedig a nyelvi heterogenitás ellenére is kialakulhat egy közös nemzeti öntudat (például az elzászi németek és a bretonok francia nemzeti tudata, a négy svájci etnikum közös helvét patriotizmusa stb-)A nemzeti hovatartozás meghatározásánál éppen ezért több nemzetiségpolitikai szakember teljesen mellőzhetőnek vélte a külső objektív jegyek — így az anyanyelv — figyelembevételét, és a nem2 etiség legfontosabb, sőt egyetlen kritériumának az érzelmi egységet, a nemzeti öntudatot nyilvánította.

3 Az „érzelmi egység" azonban ugyancsak ingatag, nem állandó és megváltoztathatatlan állapot, mivel a politikai, gazdasági, kulturális, államhatalmi és etnikai viszonyok átalakulásával maga is jelentős mértékben módosulhat. A tudományos alapossággal végzett népszámlálások szempontjából az érzelmi, öntudati tényezőn alapuló adatok felvétele pedig nem bír jelentőséggel. Éppen ezért a modern statisztikatudomány a XIX. század második felében a nemzetiség aránylag leghitelesebb — bár korántsem egyedüli — ismérvének a nyelvi hovatartozást fogadta el. Jelentős mérföldkő volt ezen a téren az 1872. évi szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszus, amely több elvi kérdés tisztázásával és a népszámlálások egyöntetűségére tett szakmai javaslataival hatékonyan elősegítette az e téren működő szakemberek munkáját. A kongresszus úgy határozott, hogy az egyes államok nemzetiségi összetételét a jövőben a lakosság nyelvi elkülönülése alapján kell megállapítani. Bár a kongresszus említett határozatát az egyes államok kormányai természetesen nem voltak kötelesek betartani, a nemzetközi gyakorlatban mégis alkalmazták ezt az elvet. Az európai országokban megejtett népszámlálások alkalmával ezentúl leginkább a megszámláltak anyanyelvét, társalgási nyelvét, esetenként legszívesebben beszélt nyelvét tudakolták, tehát a nyelvi hovatartozást tekintették a nemzetiségi statisztikák leghitelesebb forrásának.

4 A nemzeti hovatartozás, a nemzetiség közvetlen, bevallás útján való felvételének gyakorlati alkalmazhatóságát sok esetben maga az a körülmény is nehezíti, hogy valójában nincs is mindenkinek kikristályosodott nemzeti öntudata, azaz elhatárolt nemzetisége. A tudatos nemzetiségvállalás már eleve feltételez egy bizonyos szellemi nívót. A politikai meggondolásoknak is fontos