Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

Az anyja kiszalad, olyan fürgén, ahogy tőle telt, és pár perc tűntén már hozta is a kamrából a rafián lógó szőlőfürtöt. Fia elé tette a paplanra. — Egyél, fiam, csak egyél, ha jólesik. ő pedig visszaült az ágyra, és onnét nézte fiának áttetszővé vákonyult ujjait, ahogy a zsőlő ráncos szemeit szedegették. — Voltak sokan itt, amíg beteg voltam? — Mindig jött valaki, aki érdeklődött felőled. — Levelem nem jött? Az anyja nevetett. — Kitől jött volna? Itt nem is tudják tán, hogy itthon vagy, odaátról még nem jár a posta. Iván makacskodott. — Odaátról is jöhetett volna ... Elhallgattak. Mici kutya kérő szemmel nézte Iván ujja mozgását. Leszakított egy szőlőszemet, és feléje dobta. A kutya reptében kapta el, és hangosan csattant a szája az üres harapástól. — Jött azóta valaki Pestről? Az anyja gondolkozni kezdett. — Igen... várj csak... a múlt héten jött haza az állatorvos ... a héten Rónay ék jöttek ,.. tegnap meg ... igen, tegnap Benjamin Kari jött haza. Iván szívós, aggódó f éléssel kérdezte: — ö se hozott semmit nekem? Bodákné olvasott a fia makacs kérdéseiből. Szánó szeretettel simogatta sápadt arcát. — Ne izgasd magad, fiam, nehéz most levelet küldeni, majd megjön, ha írnak ... Igen, ha írnak. De ha nem írnak? És neki nem írtak. Pedig Benjamin Kari abban a házban lakik, amelyikben ő, vele küldhettek volna levelet. — A levélről jut eszembe, fiam, hogy amikor lázas voltál, valami levelet emlegettél, egész éjszaka valami levelet kerestél lázadban ... Iván szemében a visszatérő múlt ébredő értelme lobbant lángra, mint a hamvadó parázs, amelyet friss szél ereje 96