Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

üvegén betáncolt a kemény tél hidege. Iván lázas fejét a csonkán maradt üvegtáblához szorította. A végállomáson leszállt, és már csak az út előtte álló izgalma emelte a lábát. A havas mezőkön kiálló, barna posztokba ütközött: szuronyos posztokba, fáradtán húzta elő az igazolványát. Gyalog ment át a határon, egy hóval lepett barázdán felbukott, a koffer messze lendült mellőle. A cseh vonatban hintázott vele minden, a kocsi, az új emberek, és amikor Beregszászon bevánszorgott az anyja házába, megrémült, szótlanná fagyott anyja felé csak három szót bírt nyögni. — Vessen ágyat, anyám! Lezuhant a megvetett ágyba, anyja meg a cselédlány úgy húzták le róla a ruhát, mint egy halottról. 89